MondoCon

Kettes számú kedvenc munkahelyem, a Mangafan kiadó felemelte a fejszét, és nagy lendülettel belevágta a a legközelebbi mammutfenyőbe. Vagyis szervezett egy saját Cont. Itt ismét a hűséges olvasók háttértudására alapoznék, akiknek már könyökükön jönnek ki a cosplay, az otaku és ehhez hasonló kifejezések. (A maradék meg olvassa el Az Otaku természetrajza c. posztot.)

 Helyszín: Hungexpo K pavilon

Idő: szombat, 3 fok, szitáló eső, csontig hatoló jeges szél

Látogatók száma: 1200, de közben lehet hogy szaporodtak

A történet úgy kezdődött, hogy hajnali fél tízre megpróbáltam kivonszolni a hátsómat Kőbánya-világvégére. Az Örs vezér térig ment is. Itt kb. 10 percig kutattam a 100-as busz megállója után, majd ezt megunva betértem a béKávézó elnevezésű helyre. Nos, a nevével ellentétben ez igen kellemes meglepetésnek bizonyult. 250 pénzért olyan habos-fahéjas capuccinót adtak, hogy hét nyelven beszélt, és a pincér lány úgy kezelt, mintha legalábbis a Hilton vendége lennék. Instant like.

Aztán a busz beállt a megállóba, és ennek örömére vagy 20 percen keresztül el sem mozdult onnan. Majd miután rogyásig telt kerge csirkékkel, végre elindultunk. Mikor megláttam az első szembejövő Hungexpo kaput, annyira megörültem, hogy le is pattantam a buszról. De már amikor közelebb értem a várakozó tömeghez, feltűnt, hogy ez biza nem a robotfejes-angyalszárnyas-csatabárdos társaság, hanem negyvenes konszolidált anyukák-apukák. Mint kiderült, ez volt a Baba-Mama Expo. 

Ezt a felfedezést megosztottam a sorban ácsorgó lánnyal is, aki tintakék parókát viselt, egyik szemén kék, másik szemén piros kontaktlencsét, és a kezében egy hatalmas szigonyt szorongatott. Rögtön leesett a szentemnek, hogy miért is nem akartak neki szórólapot adni. Eltávozóban még egy mammer utánunk kiáltott: "Nnnna, már az ördög is megy elfele!"

Negyedóra séta után végre megtaláltam a jó bejáratot, és rögtön bele is csöppentem a sűrűjébe. Süni barátnőm össze-vissza rohangált, mint egy mérgezett egér (No. 1. képzavar) és én utána. Pakoltam bútort, voltam jegyszedő, mangaárus és ruhatáros. És volt olyan ember, akinek én adtam a jegyét, tőlem vett mangát, illetve én adtam ki a kabátját. Vagy lehet, hogy azok a gonosz ikertestvéreim voltak?

Minden jó, ha vége van. Bezsákmányoltam fél évre elegendő mangát, dagadt nyulas pólót és egy kiadós szusi-vacsora ígéretét.

Még ilyet! Sokat!

Egyetlen egyetemem

Valahonnan a szekrény mélységes bugyraiból előkerült az International University of Germany-s pólóm. Régi olvasóim, ti biztosan emlékeztek: ez az a hely, ahol életem legjobb 3 hónapját töltöttem, és ami annyi blogbejegyzésre való élményt adott. Nos, a póló már relikviának tekinthető, nem készül már több ilyen, merthogy az egyetemet bezárták.

Pár hónapja kaptam egy elkeseredett e-mailt Teddytől (a bolgár lány, aki zsonglőrködni tanított). Gondolta, megosztja a hírt velem és még pár cserediákkal. Azt írta, hogy életében nem látott még ennyi zokogó embert. Teljesen megértem őket.

És az ok? Hát persze, hogy az a rusnya "V" betűs szó. Egy magánegyetemről van szó, ám ez nem azt jelenti, mint mondjuk itthon a BKF, hogy apuka befizet és előbb-utóbb kapsz egy diplomát a semmire. Ide azok jelentkeztek, akik az egyébként jó állami oktatásnál is jobbat akarnak. Tekintve, hogy az évi 10.000 eurós tandíjat nem egyszerű kipengetni még a német apukáknak sem, pláne nem a románoknak és indiaiaknak, ezért idén inkább máshová küldték tanulni a porontyaikat.

Vége lehetne már ennek a rohadt válságnak, mert már q&#ra unom. Lehetőleg azelőtt, hogy még több jó dolog megszűnik a mocskos pénz miatt.

Vágóhíd, végállomás

Szó szerint ezt mondja be a 2-es villanyoson egy bársonyos női hang. Azért megvan ennek a két szónak a maga bájos kétértelműsége. Valami alternatív magyar filmet lehetne rendezni ilyen címmel.

Ez itten a reklám helye

Van nekem egy kedves volt kollégám, aki időtöltésképpen egyedi pólókat tervez és készít, és mellette még sokminden mást is. Tessék szépen rákattintani az alábbi linkre, köszönni Sefinek és felvásárolni a készletét. Az én kedvencem a Marx & Spencer.

Ő persze nem tudja, hogy én itt suttyomban reklámozom a bizniszét. Ha tudná, az már nem lenne elegáns.

www.insideshirt.hu

Fedezd fel az Í-pontod!

Kutyavásár csak egyszer volt Budán, de Borfesztivál van minden évben.

Idén sem maradt ki az életemből a fesztiválozás, csak most a dobhártyáim helyett az ízlelőbimbóimat vetettem ostrom alá. A Borkápolna jóvoltából múlt hét szerdától vasárnapig minden nap kint voltam a Várban. A Nemzeti Galéria bejáratával szemben, Savoyai Jenő bácsi szobra alatt volt a bázisunk, amit megosztottunk öt kedvenc borászunkkal. Itt tébláboltam én naphosszat, kóstolgtattam és kóstolgattam a borokat, szórtam a szórólapokat és hirdettem az igét.

Végre közelebbről is megismerhettem azokat a borokat, amik eddig csak a polcról mosolyogtak rám. Újdonság volt felfedezni a szőlőfajták ízét, esetenként egy kis finom francia sajt társaságában. És igen, megtaláltam az í-pontomat. Vagyis megtanultam felismerni és értékelni az egyes szőlőfajták jellegzetességeit, bár esetenként az illat sokkal inkább megfogott, mint az íz. Engedjétek meg, kedves olvasóim, hogy közreadjam a felfedezéseimet.

Eddig nem voltam oda a fehér borokért - a tokajit kivéve - de most kóstoltam néhányat, amik megváltoztatták a véleményemet.

Kezdjük az Olaszrizlinggel. Nos, neki kifejezetten ananász-és citromfű illata van, nagyon kellemes hűsítő.

A Juhfark tényleg olyan, mintha volna benne egy pici bárányka is, kecskesajt mellé kortyolgatva a legjobb.

Új barátnőm a Sándorné (puruttya nevén Chardonnay) abból is a Lelovits-féle 2004-es. Nem túl savas, fűszeres illatú, szerecsendió, szegfűszeg meg tölgyfa.

A rozék kedvelőinek íme a szubjektív toplistám: Ákos Pince Nyárest Rozé - Alfaraz Colheita - Jackfall Rózsabibmó - Gatao Rosé. Mindegyikben egy kis málnaillat kellemes pezsgéssel.

Ugorjunk a vörösökre. Nálam a No. 1 a Cabernet Sauvignon, az "igazi" vöröbor. Egy kis szellőztetés után előbukkannak belőle az illatok, szeder és vanília. Abszolút favorit a Bujdosó Ibituba 2005.

Kevésbé karakteres, de kerekebb szőlőfajta az ausztrál Shiraz, amiből ittam magyart Feisztéktől Incognito néven és portugált Raices néven.

Aztán ott a pikáns nevű Pinot Noir, aminek a végén van egy kis "fekete". Még bővítem a fogalmi készletemet, holgy jobban le tudjam írni nektek.

Édesek közül említést érdemel a Debrői Hárslevelű 2006-os aszú. Igazából az előző mondatommal megsértettem a magyar bortörvényeket, hiszen aszút hivatalosan csak Tokajban lehet gyártani, Debrő pedig balszerencséjére az egri borvidéken van. Ez a bor olyan eljárással készül, mint a tokaji, és pont ugyanolyan finom is. Az illata mézes kamillateára emlékeztet.

Öt napig gyakorltailag boron, sajton és töki pomposon éltem. Azt hiszem, rá tudnék szokni erre az étrendre.

Viharon túl, szélcsenden innen 2.

Viszont abban a pár órában, amikor nem esett az eső, nagyon jól éreztük magunkat. Az én kedvenc utazási pózom a lábak a vízben - fej a hordón - sör jobb kézben című alakzat volt, miközben kedves uram hátul helyettem is gályázott, hogy azért haladjunk valamicskét. Útközben láttunk gémeket, sok-sok kacsát és fekete szitakötőt, no meg tüzelőnek való kidőlt fát. Dani legszívesebben mindet hazavitte volna, de én nem engedtem. 

A második este már egy kevésbé civilizált, ám jóval barátságosabb kempingben kötöttünk ki. A tűzhelyeken egy középiskolás kölyökcsoporttal osztoztunk. Hogy elüssük valamivel az időt vacsoráig, Dani és én meteoroztunk egy kicsit. Az egyik tanárnő - valószínűleg testnevelés - odajött hozzánk, és elkérte a meteort kipróbálás céljából. Hamarosan a többi kölyök is követte a példáját, én pedig lelkesen magyaráztam nekik, hogyan NE vágják magukat agyon a meteorral. Kiderült, hogy az erzsébeti Kossuth Gimnáziumból vannak. Remek - mondtam - én meg ott lakom Csepelen. 

 - Én is csepeli vagyok! - kiáltott fel egy magas, szőkített hajú srác. 

 - Ismersz egy Krisán Pétert?

 - Ja! A Peti, akinek a Honda NSR-je van! Az nagy arc!

Úgy látszik, nem tudok elég messze menekülni otthonról. 

 Egy másik fénypontja a hétnek Ateszék nudihajója volt, mert hát miért ne evezhetnének ők pucér fenékkel, ha úgy tartja kedvük? Próbáltam elmagyarázni nekik, hogy mi is az a vizuális környezetszennyezés, de azt hiszem, nem értették meg. 

A hidegre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy egy nappal hamarabb fejezzük be a túrát, és csütörtökön szépen leeveztünk Győrig. Igazából jó volt, de nem sajnáltam, hogy vége van.

Végül a poszt címadó dala, amit evezés közben oly sokat dúdoltam magamban:

http://www.youtube.com/watch?v=DCUbEd764Pw

Viharon túl, szélcsenden innen

Az úgy volt, hogy kedves barátom két legjobb barátja (ez finom utalás testének paramétereire), Antenna kenutúrát szervezett. Nagyon felelőtlen módon nekünk is megemlítette, mi meg kaptuk magunkat és elmentünk. A terv az volt, hogy Mosonmagyaróvártól indulva 4 nap alatt kényelmesen leevezünk Győrig. Alvás sátorban, főzés bográcsban, fürdés hideg vízben. Tízen mentünk öt kenuval, a társaság főleg dunaújvárosi arcok meg az ő barátnőik és öccseik. Vagyis folyamatosan mentek az ittunk-hánytunk-belefeküdtünk-sztorik, valamint a kockulás és a komosok fikázása.

Hát ha egy szóval kellene összefoglalnom a túrát, akkor: vizes.  Bár az időjárás-jelentés szerint egyedül hétfőn kellett volna esnie az esőnek, azért nekünk csak sikerült minden áldott nap bőrig ázni. A napocska egy-két órára sütött ki, hogy azután még csúnyábbnak lássuk az esőfelhőket. Már az első nap elkapott minket egy kiadós zápor. Esőköpenyt persze nem vitt senki, mert hát azt minek, meg egyébként is. Én köznevetség tárgya lettem, amikor egy kilyukasztott szemeteszsákot húztam magamra, de legalább száraz maradt a pólóm. Sőt divatot teremtettem, a többiek is nemsokára felhúztak egy-egy zsákot. Szerencsére az egyik szigeten rábukkantunk egy elhagyott faházra, ahol ki tudtunk kötni és behúzódni az eresz alá. Habár az ajtóra ki volt téve egy "rögtön jövök" tábla, a tulaj 2 óra múlva sem került elő. Viszont volt ott egy ketrec, ami felett egy hasonló tábla hirdette, hogy az "Jocó lakhelye". Jocóval sem találkoztunk.

Ha a Mosoni-Dunán kenuztok, akkor MÉG VÉLETLENÜL SE szálljatok meg a Cvika Campingben. Igaz, hogy 10 kilométeres körzetben ez az egyetlen kemping, viszonyt iszonyatosan drága, a tulaj pedig egy vérbeli tajparaszt.  Az történt, hogy kitettük a hálószákunkat száradni, de annyira párás volt a levegő, hogy két óra alatt teljesen megszívta magát vízzel. Így már mégsem akartunk takarózni vele, ezért odamentem a háziúrhoz, hogy kérjek tőle valami pokrócféleséget. Erre félálomban hunyorogva kifejtette nekem, hogy ugyan vannak vendégházaik, és van pokróc meg takaró is dögivel, de ne gondoljam már, hogy adni fog nekem bármit is. Erre én nagy kerek szemekkel megkérdeztem, hogy azért az 1200 forintért amit egy éjszakáért itt hagyunk, nem-e vághatna hozzánk egy lópokrócot. A vendéglátósok gyöngyszeme teljesen kikelt magából. "Mit vár, még takargassam is be?!" Már a nyelvemen volt, hogy visszaszólok neki - Takarjon be téged földdel a sírásó - de végül elnézést kértem a zavartásért, és jól bevágtam magam után az ajtót. Ezen a helyen úgy látszik elég tágan értelmezik a vendégszeretet fogalmát.